Friday, February 8, 2013

Gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi zsályás vajjal, pirított dióval, datolyával és frissen reszelt narancshéjjal

Lelassult az élet itt a sarkon, ennek az egyik oka, hogy csatlakoztam Zizi cukomentes hónapjához. Hol itt az összefüggés? Nos, egész egyszerűen meg kellett szoknom, hogy más hozzávalókban gondolkodjam, se cukor, se méz, sőt még a fehér lisztet is elhagyom erre az időre. A tejtermékekkel már nagyobb bajban vagyok, arról nem tudok könnyen lemondani, bár egy laza mozdulattal áttértem zabtejre, nagyon finom! Nem tej, de tényleg finom. Mivel a tejtermékek csak az "igyekszünk kerülni" kategória, így néha becsúszik. Kell valami a csokoládé helyett, ami simogatja az ember lelkét. Nem igaz? Meglepő mód olyan jó négy napja nem zavar, hogy nem ehetek édeset, de az is igaz, hogy a datolyára azért rájárok, bár alkalmanként 2-3 szemnél többet nem eszek. Sajnos más aszalt gyümölccsel nem vagyunk jóba, talán még az alma az, ami olykor jöhet. A mai ebéd teljesen az édesség utáni vágy enyhítésének jegyében született. Az édesburgonyát héjastól a sütőben megsütöttem, aztán ment hozzá egy kevés krémsajt és gesztenyliszt. A narancssárgának ugyan nem tett jót a szürkés-barnás liszt, viszont a gnocchi íze sokkal izgalmasabb és összetettebb lett. Barna vajban ropogósra sültek a zsályalevelek, ebbe kevertem a datolyát, ami itt most a juharszirup helyett ugrott be. Ment még mellé dió, a végén pedig egy adag frissen reszelt narancshéj. Azok az illatok! Az édes ízt pedig egy adag öreg gouda hivatott ellensúlyozni, ami nem csak a tetejére, de a tésztába is került.




Hozzávalók:
250 g édesburgonya (sütve, tisztítva mérve)

50 g krémsajt
30 g öreg gouda
100 g gesztenyeliszt
vaj
datolya
dió
néhány levél zsálya
gouda

bors

A sütőt előmelegítjük 200°C-ra, az édesburgonyát fóliába csomagoljuk és 50-60 perc alatt puhára sütjük. A burgonyák belsejét kikaparjuk és ha már nem forró a krémsajttal együtt pürésítjük. Hozzákeverjük a finomra reszelt gouda sajtot, gesztenyelisztet és sóval, borssal ízesítjük. A masszát simára keverjük, és egy zacskóba töltjük. Sós, gyöngyöző vízbe nyomkodjuk a masszát, közben egy olló segítségével méretre vágunk. A vajat alacsony hőfokon megolvasztjuk és a zsályalevelet ropogósra sütjük benne. Hozzáadjuk a finomra vágott datolyát és diót és pár percig pirítjuk. Ennyi idő alatt a vaj is megbarnul. A lecsöpögtetett gnocchit hozzáadjuk és óvatosan összeforgatjuk, végül frissen reszelt narancshéjjal ízesítjük és egy adag reszelt sajttal tálaljuk.

1 comment:

Babette said...

Nagyon klassz recept!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...