Thursday, March 3, 2011

Az elveszett képek esete

Olyan jó tizenöt nappal ezelőtt főztem ezt az ételt, de mivel időm nem engedte, hogy ide is feltegyem, ezért szépen elraktam. Azám, de rendkívül óvatlan voltam, mert ma reggel, amikor kerestem a képeket, bizony egyetlen egyet sem találtam! Pedig valami gyönyörűséges és friss szaiblingra sikerült szert tennem, egyenesen Németországból. Természetesen sok fotó készült róla, bár akkor még ködös volt az idő, ezért a fény sem olyan volt, mint azt az ember szeretné. Valószínűleg a képeket magam tűntettem el a föld színéről, mivel sokadik nézésre már nem tetszettek. Szerencsére azonban ráakadtam egyetlen darabra, amit már a bloghoz mentettem el. Az ételt rendkívül egyszerű elkészíteni, még recept sem szükséges hozzá!


Volt néhány feketegyökér a kamrában ebből narancsos püré készült, méghozzá nagyon egyszerű módon. Gumikesztyűben, folyó víz alatt pucoljuk meg a zöldséget, ez azért nagyon fontos, mert a feketegyökér rendkívül ragacsos. Tegyük rövid időre citromos vízbe, hogy ne színeződjön el! Ezután tej és tejszín keverékében főzzük puhára a felkockázott feketegyökeret némi só kíséretében. Majd pürésítsük annyi tejes tejszínnel, hogy kellemesen lágy pürét kapjunk, de ízlés szerint dobhatunk bele egy kevés vajat is. Ízesítsük narancslével, de csak óvatosan, nehogy elvizesedjen a püré, valamint közvetlenül tálalás előtt reszeljünk bele a narancshéjat. Maradt egy szép maroknyi portulák amiből egy nagyon egyszerű mártást készítettem. Dupla tejszínt felfőztem, beleszórtam a portulákot, amint összeesett pürésítettem, átszűrtem és ízesítettem. A halat pár pillanat leforgása alatt a bőrös oldalán megsütöttem és már el is készült a szaibling portulák mártással és narancsos feketegyökér pürével. Egy könnyű, gyors tavaszváró fogás.

4 comments:

Csibe said...

Fincsi-fincsi! Jó, hogy előkerült :)

chriesi said...

Csak ez az egy kép van, de eredetiben már ez sincs meg. :D

Unknown said...

Ej, hogyan bánsz te a fényképeiddel? ;) Jól hangzik a portulakmártás!
Én hardcore módon szoktam pucolni a feketegyökeret, azaz nem használok hozzá kesztyűt és citromos vizet is elég hamar elhagytam, miután rájöttem, hogy a tejben főve eltűnik az elszíneződése a feketegyökérnek. Azért nem hagyom a levegőn, szóval rögtön pucolás után megy a tejbe. Egy kanálnyi vaj a pürében nagyon jó szerintem, szóval szerintem ne csak ízléstől függően kerüljön bele - teltebb lesz az íze és krémesebb az állaga. Szűrőn átkenve pedig habos lesz a hatása - szüleimnek főztem 5 fogásos szülinapi menüt múlt hétvégén és minden pürénél megkérdezték, hogy hogyan habosítottam fel. S mindig az volt a válaszom, hogy kevés vaj és szűrőn átkenés eredményezte ezt az állagot ;)

chriesi said...

@Beatbull: Ha láttad volna őket, nem csodálkoznál. ;) Ááá igen, tényleg tudtam, hogy olvastam ezt valahol, hogy tejben főzve eltűnik az elszíneződés. Gondoltam, így a tavasz közeledtével, ha páran diétára adták a fejüket, akkor azok megspórolhatják, én sosem hagyom ki a vajat, anélkül még egy brokkoli krémleves sem az igazi! Ez a szűrős átkenés kincset érő trükk. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...