Tuesday, January 5, 2010

Tisztított vajban főtt nyúlgerinc

Hol is kezdjem? Szóval az idei menü. Nos, ha a 2008-ashoz hasonlítom, akkor ez most abszolút szervezetlen volt. Nem volt időm átgondolni az egészet, vagy inkább mondjuk úgy, hogy túl sok időm volt, úgyhogy halogattam, és túl későn kezdtem el. Annyira későn, hogy még a főzés napján se tudtam pontosan hány fogás lesz és milyen sorrendbe kerülnek majd az asztalra és így tovább. Abszolút káosz! Megmondhatom, hogy bizony ennek semmiképp sem lehetett jó vége! Na de ezt majd apránként meglátjátok. Most lássuk az első fogást: tisztított vajban főtt nyúlgerinc "majdnem" spenót krémmel és diós vinaigrettel locsolt saláta. Sosem ettem még nyulat, így nagyon kíváncsi voltam. Mindenképp valami "gyengéd" módon akartam elkészíteni, ezért döntöttem a tiszított vajas megoldás mellett.


A spenótos krémem pedig egész egyszerűen nem állt össze, igaz nem egy tojásos megoldást választottam, hanem agar-agart használtam, és lehet hogy túl kevés volt, így nem állt össze, hát "szószként" adtam el a tányéron. Majdnem elfelejtettem! A fekete retek! Imádom nyersen reszelve, sózva. Persze sokan az illatától már elrohannak. Most sülve került a tányérra kevés szumákkal megszórva. Szerintem remek, és még annak is megér egy próbát aki futásnak eredne!

Hozzávalók:
4 nyúlgerinc
250 g tisztított vaj
3 gerezd fokhagyma
néhány ág friss rozmaring és kakukkfű
só, bors




Tegyük a tisztított vajat egy serpenyőbe a fokhagymával és a fűszernövényekkel. Melegítsük, de vigyázzunk ne főjjön, olyan 70-80°C-os legyen. Sózzuk, borsozzuk a nyúlgerincet majd tegyük a meleg vajba olyan 35-45 percre, mérettől függően. Ha elkészültek hempergessük meg apróra vágott fűszernövényekben (pl. petrezselyem, turbolya) és tálaljuk.


No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...